Vásárlási feltételek

Általános szerződési feltételek
Általános tudnivalók

Ezen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) az Agrárbónusz Kft. (4060 Balmazújváros, Debreceni u. 61 ; adószáma: 12434453-2-09, nyilvántartásba bejegyző bíróság: Debreceni Törvényszék Cégbírósága, cégjegyzékszáma: 09-09-018527; a továbbiakban: Szolgáltató/Eladó) által üzemeltetett www.agrarbonusz.hu oldalon elérhető szolgáltatásokat igénybe vevő Ügyfél (a továbbiakban: Partner/Megrendelő) jogait és kötelezettségeit tartalmazza. (Szolgáltató és Partner a továbbiakban együttesen: Felek). A Partner a honlap használatával tudomásul veszi és kifejezetten elfogadja a jelen ÁSZF-ben foglaltakat.

 

Jelen ÁSZF hatálya kiterjed minden olyan kereskedelmi ügyletre Magyarország területén, amely jelen szerződésben meghatározott Felek között jön létre. Az ÁSZF a www agrarbonusz.hu honlapon a szerződéskötést megelőzően tanulmányozható, letölthető, illetve a szerződéskötés folyamata közben is elolvasható.Kifejezetten eltérő írásos megállapodás hiányában a szállítások és teljesítések kizárólag az alábbi feltételekkel történnek, melyek legkésőbb a szállítás vagy a teljesítés vevő általi elfogadásával a szerződés részévé válnak. A felek rögzítik, hogy a szállítás napján érvényes árlista illetve a mindenkori, érvényben lévő kiajánlott árajánlat az irányadó. A megkötendő szerződés nem minősül írásba foglaltnak. A szerződéskötés nyelve magyar.

 

Szolgáltató vásárlói az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (”Ektv.”) 2.§ v) pontja szerinti fogyasztónak nem minősülő, regisztrált felhasználók lehetnek. A partnerek első vásárlásuk előtt a regisztráció szükséges és kötelező. A Szolgáltató ebben a webáruházban magánszemélyeket nem szolgál ki!

 

A Webáruház szolgáltatásai igénybevételének feltétele, hogy a felhasználó a Webáruházba történő regisztrációval egyidejűleg, a vásárlást megelőzően a jelen ÁSZF és Adatvédelmi nyilatkozat rendelkezéseit annak megismerését követően kifejezetten elfogadja. A felhasználó az ÁSZF és az Adatvédelmi nyilatkozat rendelkezéseit a regisztrációs lapon található jelölő négyzet kiválasztásával fogadja el, mely alapján ezen rendelkezések a szolgáltató és a felhasználó között létrejövő szerződés részévé válik.

Ha a felhasználó az ÁSZF rendelkezéseit – a fentiek szerint - nem fogadja el, akkor nem veheti igénybe a Webáruház szolgáltatásait, nem regisztrálhat és nem küldhet megrendelést sem.

A regisztráció

A Webáruházban történő vásárlás feltétele a Weboldalon történő regisztráció, mely az oldalon található regisztrációs lap kitöltésével történik. A felhasználó által a regisztráció során közölt adatok kezelésére, ill. felhasználására az Adatvédelmi tájékoztatóban közöltek az irányadók.

A regisztráció visszaigazolása az Agrárbónusz Kft. munkatársa által történik e-mailben, 2 munkanapon belül.

Termékek kiválasztása, kosárba helyezése

Az egyes Felhasználó az e-mail címével és jelszavával történő belépés után a megfelelő termékkategóriát kiválasztva találja meg az egyes, a termékválasztékba tartozó termékeket. A mennyiben nem talál valamit úgy a jobb felül található „Keresés” ablakban kereshet rá a termék elnevezése alapján. Kezdje el a termék nevét begépelni a kereső ablakba. Ha ilyen elnevezésű termék megtalálható a választékban, akkor az megjelenik a kereső ablakban.

Ha megtalálta a megfelelő terméket, akkor arra rákattintva megtekintheti a termék fényképét, leírását, BRUTTÓ árát, csomagolási egységét és minden olyan fontos dolgot amely jellemzi a terméket.

Amennyiben hibás ár kerül a webáruház felületére, különös tekintettel a nyilvánvalóan hibás, pl. a termék közismert, általánosan elfogadott vagy becsült árától jelentősen eltérő, esetleg rendszerhiba miatt megjelenő "0" Ft-os vagy "1" Ft-os árra, akkor a Szolgáltató nem köteles a terméket hibás áron szállítani, hanem felajánlhatja a helyes áron történő szállítást, amelynek ismeretében a Partner elállhat vásárlási szándékától.

Fontos továbbá, hogy az egyes képek, melyek a termékhez/ termékekhez vannak feltöltve, tájékoztató jellegűek. Azok a valóságtól színben és méretben eltérőek lehetnek.

Amennyiben sikerült kiválasztani a terméket, úgy a „Kosárba” gombra kattintással azonnal a Kosarához rendelheti a terméket. Fontos, hogy ilyenkor mindig csak egy darab terméket tesz a kosarába.

A „Kosár” tartalmát megtekinteni, módosítani a Webáruház jobb felső oldalán található „Kosár” ikonra kattintást követően van lehetősége. A lenyíló ablakban lehetősége van a terméket kitörölni a „Kuka” ikonra kattintással, illetve módosíthatja a rendelése darabszámát is. A „Kosár megtekintése” ikonra kattintva változtatható az egyes termékek darabszáma. Ha végzett a mennyiségek módosításával, akkor a „Módosít” gombra kattintva már a módosított mennyiséghez tartozó rendelési értéket tekintheti meg a jobb felső sarokban.

Lehetősége van arra, hogy azonnal a kívánt darabszámú termék kerüljön a kosárba. Ekkor az egyes termékre kattintva, azonnal a megfelelő darabszámot megadva helyezheti a terméket a „Kosárba”.

Webáruház jobb felső részén azonnal láthatja rendelése nettó illetve bruttó értékét.

Amennyiben befejezte a vásárlást, úgy a „Megrendel” ikonra kattintva tudja a szállítási és fizetési módokat kiválasztani.

Szállítás és fizetés

Itt kiválaszthatja, hogy hogyan szeretné megkapni és kifizetni a rendelését.

Szállítási módok:

  1. Kiszállítás saját túrajáratunkkal. A túrajáratokat előre meghatározott ütemterv szerint állítjuk össze. Amennyiben Ön nem tudja, hogy a rendelését mely napon fogjuk kiszállítani, úgy kérjük,keresse kapcsolattartóját a 70/673-3713-as telefonszámon.
  2. Személyes átvétel telephelyünkön.
  3. Raklapon történő szállítás, szállítmányozó partnerünk szolgáltatásását igénybevéve. Azon partnereink részére, akiket saját túrajáratainkkal most még nem érünk el, a kiszállítást a Magyar Posta Logisztika által nyújtott szolgáltatással biztosítjuk. Ebben az esetben a szállítási költség: nettó 12 000,-/ raklap 

A rendelések leadási határideje:

  • A saját túrajárattal történő kiszállítás esetén a megrendeléseket a kiszállítás napja előtt 48 órával kérjük leadni ahhoz, hogy azt az aktuális szállítással teljesíteni tudjuk.
  • Telephelyi áruátvétel esetén a megrendelések leadásától számított 24 óra elteltével vehetik át a kívánt termékeket.

Amennyiben a fenti időpontokon belül érkezik be rendelés, nem tudjuk vállalni az azonnali ügyintézést/áru összekészítést.

 

Fizetési módok:

Az alábbi fizetési módok közül van lehetősége választani:

  • Fizetés átutalással, szállítási szerződés alapján, saját túrajáratunkkal történő kiszállítás esetén.
  • Fizetés bankkártyával, áruátvételkor, saját túrajáratunkkal történő kiszállítás esetén.
  • Fizetés bankkártyával, telephelyi átvétel esetén.
  • Fizetés díjbekérő alapján, előreutalással.

Amennyiben kiválasztotta a szállítási és fizetési módokat a „Tovább” gombra kattintva folytathatja a rendelését.

Adatok ellenőrzése

Itt tudja ellenőrizni és ha szükséges esetleg módosítani a számlázási és a fizetési adatokat.

Amennyiben szükséges itt a megrendelt termék mennyiségét is tudja módosítani.

A „Megrendel” gombra kattintva tudja elküldeni a rendelését. 

Megrendelés elküldése és automatikus visszaigazolás

Megrendelés elküldése előtt el kell fogadnia az ÁSZF-et és az Adatvédelmi tájékoztatót. A rendelése elküldése után a regisztrációkor megadott email címre rendszerünk egy automatikus visszaigazolást küld ki Önnek, melyben megtalálja a rendelése minden részletét. Ekkor még egyszer lehetősége van a rendelés ellenőrzésére, amennyiben valami hibát tapasztal, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot a megadott elérhetőségek egyikén. Ezen visszaigazolás nem garantálja az összes megrendelt tétel azonnali szállíthatóságát.

A megrendelő jogai és kötelezettségei

A Megrendelő eleget tesz a Szolgáltatóval kötött szerződésben vállalt fizetési határidőnek A teljesítésnél során észlelt hiányosságokat, vagy észrevételeit eljuttatja a Szolgáltató felé.

Ezúton felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a Megrendelő viseli elállás esetén az áru visszaszolgáltatásával kapcsoltban felmerült összes költséget.

A Szolgáltató jogai és kötelezettségei

Az Agrárbónusz Kft. vállalja, hogy valamennyi forgalmazott termékét felajánlja értékesítésre a Megrendelő felé. Díjtalanul biztosítjuk a forgalmazott termékeinket bemutató termékkatalógust. Árlistáinkon, ajánlatainkon minden esetben feltüntetjük annak érvényességi időpontját, időszakát. Amennyiben ajánlatainkban érvényességi idő nem kerül feltüntetésre, úgy az ajánlat a készletünk erejéig érvényes. 

Egyéb rendelkezések

A Szolgáltató bármikor jogosult jelen ÁSZF feltételeit egyoldalúan, külön értesítési kötelezettség nélkül módosítani. Az esetleges módosítás a Weboldalon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba. Az általános szerződési feltételekben nem szabályozott kérdésekben a PTK. 2013. évi V. tv.vonatkozó előírásai az irányadóak. Vitás kérdésekben a felek kikötik a Debrecen Járásbíróság illetékességét.

Reklamációk kezelése

Az Agrárbónusz Kft. hibás, vagy téves teljesítés esetén cseregaranciát vállal.

Amennyiben a tételes áru átadás/átvétel során derül ki a mennyiségi/ minőségi kifogás, úgy kérjük, ne vegye át a kifogásolt terméket.

Az esetleges reklamációk kezelése:

  • Telephelyi átvétel esetén azonnal rendezésre kerül.
  • Kiszállítás esetén az Áruszállító kollégánk reklamációs lapot állít ki a helyszínen és a reklamáció a következő szállítás alkalmával rendezésre kerül.
Vevőkkel való kapcsolattartásra szolgáló, rendszeresen használt elektronikus levelezési cím
Szolgáltató részére tárhelyet biztosítószolgáltató

UNAS Online Kft. Székhelye: H-9400 Sopron, Kőszegi út 14. Adószáma: 14114113-2-08 Cégjegyzékszám: 08-09-015594 Nyilvántartó hatóság: Győri Törvényszék Cégbírósága Nyilvántartásba vételdátuma: 2007.11.29. E-mail: unas@unas.hu

 

Balmazújváros, 2022.04.11.

Adatkezelési tájékoztató
Az Agrárbónusz Kft. adatvédelmi tájékoztatója

Ezúton tájékoztatjuk a honlap látogatóit, illetve a Webáruház Vásárlóit a személyes adatok kezelése körében követett gyakorlatról, az adatok védelme érdekében megtett szervezési és technikai intézkedésekről, valamint a látogatók ezzel kapcsolatos jogairól, és azok érvényesítésének lehetőségeiről.

 

Az adatok kezelője

Agrárbónusz Korlátolt Felelősségű Társaság

(székhely: 4060 Balmazújváros, Debreceni utca 61.; cégjegyzékszám: 09-09-018527 ; cégnyilvántartásba vevő cégbíróság: Debreceni Törvényszék; adószám: 12434453-2-09; telefonszám: 70/673-7370, faxszám: _____________, email cím: agrarbonusz.beszerzes@gmail.com, weblap: www.agrarbonuz.hu) mint adatkezelő.

Látogatói adatkezelés a Társaság honlapján

Tájékoztatás sütik (cookie) alkalmazásáról

Az általános elterjedt internetes gyakorlatnak megfelelően Társaságunk is használ sütiket (cookie) a weboldalán. A cookie egy kis fájl, amely egy sor karaktert tartalmaz, és amely akkor kerül a látogató számítógépére, amikor az egy webhelyet keres fel. Amikor ismét felkeresi az adott webhelyet, a cookie-nak köszönhetően a webhely képes felismerni a látogató böngészőjét.  A cookie-k tárolhatnak felhasználói beállításokat (pl. választott nyelv) és egyéb információkat is. Többek között információt gyűjtenek a látogatóról és eszközéről, megjegyzik a látogató egyéni beállításait, felhasználásra kerülhetnek pl. az online bevásárlókosarak használatakor.  A sütik általánosságban megkönnyítik a weboldal használatát, elősegítik, hogy a weboldal a felhasználók számára igazi webes élményt nyújtson, és hatékony információforrást jelentsen, továbbá biztosítják a weboldal üzemeltetője részére az oldal működésének ellenőrzését, visszaélések megakadályozását és a weboldalon nyújtott szolgáltatások zavartalan és megfelelő színvonalú biztosítását.

Társaságunk honlapja a weboldal használata során a látogatóról, illetve az általa böngészésre használt eszközről az alábbi adatokat rögzíti és kezeli:

- a legutoljára megtekintett termék belső azonosítója

 

Ezen adatokból a rendszer automatikusan statisztikai adatokat generál. Az üzemeltető ezen adatokat nem kapcsolja össze személyes adatokkal.

 

A sütik használatának elfogadása, engedélyezése nem kötelező.  Visszaállíthatja böngészője beállításait, hogy az utasítsa el az összes cookie-t, vagy hogy jelezze, ha a rendszer éppen egy cookie-t küld. A legtöbb böngésző ugyan alapértelmezettként automatikusan elfogadja a sütiket, de ezek általában megváltoztathatóak annak érdekében, hogy megakadályozható legyen az automatikus elfogadás és minden alkalommal felajánlja a választás lehetőségét.

 

A legnépszerűbb böngészők süti beállításairól az alábbi linkeken tájékozódhat
• GoogleChrome: https://support.google.com/accounts/answer/61416?hl=hu
• Firefox: https://support.mozilla.org/hu/kb/sutik-engedelyezese-es-tiltasa-amit-weboldak-haszn
• Microsoft Internet Explorer 11: http://windows.microsoft.com/hu-hu/internet-explorer/delete-manage-cookies#ie=ie-11
• Microsoft Internet Explorer 10: http://windows.microsoft.com/hu-hu/internet-explorer/delete-manage-cookies#ie=ie-10-win-7
• Microsoft Internet Explorer 9: http://windows.microsoft.com/hu-hu/internet-explorer/delete-manage-cookies#ie=ie-9
• Microsoft Internet Explorer 8: http://windows.microsoft.com/hu-hu/internet-explorer/delete-manage-cookies#ie=ie-8
• Microsoft Edge: http://windows.microsoft.com/hu-hu/windows-10/edge-privacy-faq
• Safari: https://support.apple.com/hu-hu/HT201265

 

Mindezek mellett azonban felhívjuk a figyelmet arra, hogy előfordulhat, hogy bizonyos webhelyfunkciók vagy -szolgáltatások nem fognak megfelelően működni cookie-k nélkül.

A weboldalon használt sütik önmagukban nem alkalmasak a felhasználó személyének beazonosítására.

A Társaság honlapján alkalmazott sütik

Tájékoztatás sütik (cookie) alkalmazásáról

Az általános elterjedt internetes gyakorlatnak megfelelően Társaságunk is használ sütiket (cookie) a weboldalán. A cookie egy kis fájl, amely egy sor karaktert tartalmaz, és amely akkor kerül a látogató számítógépére, amikor az egy webhelyet keres fel. Amikor ismét felkeresi az adott webhelyet, a cookie-nak köszönhetően a webhely képes felismerni a látogató böngészőjét.  A cookie-k tárolhatnak felhasználói beállításokat (pl. választott nyelv) és egyéb információkat is. Többek között információt gyűjtenek a látogatóról és eszközéről, megjegyzik a látogató egyéni beállításait, felhasználásra kerülhetnek pl. az online bevásárlókosarak használatakor.  A sütik általánosságban megkönnyítik a weboldal használatát, elősegítik, hogy a weboldal a felhasználók számára igazi webes élményt nyújtson, és hatékony információforrást jelentsen, továbbá biztosítják a weboldal üzemeltetője részére az oldal működésének ellenőrzését, visszaélések megakadályozását és a weboldalon nyújtott szolgáltatások zavartalan és megfelelő színvonalú biztosítását.

Társaságunk honlapja a weboldal használata során a látogatóról, illetve az általa böngészésre használt eszközről az alábbi adatokat rögzíti és kezeli:

- a legutoljára megtekintett termék belső azonosítója

 

Ezen adatokból a rendszer automatikusan statisztikai adatokat generál. Az üzemeltető ezen adatokat nem kapcsolja össze személyes adatokkal.

 

A sütik használatának elfogadása, engedélyezése nem kötelező.  Visszaállíthatja böngészője beállításait, hogy az utasítsa el az összes cookie-t, vagy hogy jelezze, ha a rendszer éppen egy cookie-t küld. A legtöbb böngésző ugyan alapértelmezettként automatikusan elfogadja a sütiket, de ezek általában megváltoztathatóak annak érdekében, hogy megakadályozható legyen az automatikus elfogadás és minden alkalommal felajánlja a választás lehetőségét.

 

A legnépszerűbb böngészők süti beállításairól az alábbi linkeken tájékozódhat
• GoogleChrome: https://support.google.com/accounts/answer/61416?hl=hu
• Firefox: https://support.mozilla.org/hu/kb/sutik-engedelyezese-es-tiltasa-amit-weboldak-haszn
• Microsoft Internet Explorer 11: http://windows.microsoft.com/hu-hu/internet-explorer/delete-manage-cookies#ie=ie-11
• Microsoft Internet Explorer 10: http://windows.microsoft.com/hu-hu/internet-explorer/delete-manage-cookies#ie=ie-10-win-7
• Microsoft Internet Explorer 9: http://windows.microsoft.com/hu-hu/internet-explorer/delete-manage-cookies#ie=ie-9
• Microsoft Internet Explorer 8: http://windows.microsoft.com/hu-hu/internet-explorer/delete-manage-cookies#ie=ie-8
• Microsoft Edge: http://windows.microsoft.com/hu-hu/windows-10/edge-privacy-faq
• Safari: https://support.apple.com/hu-hu/HT201265

 

Mindezek mellett azonban felhívjuk a figyelmet arra, hogy előfordulhat, hogy bizonyos webhelyfunkciók vagy -szolgáltatások nem fognak megfelelően működni cookie-k nélkül.

A weboldalon használt sütik önmagukban nem alkalmasak a felhasználó személyének beazonosítására.

 

A Társaság honlapján alkalmazott sütik:

  1. Technikailag elengedhetetlenül szükséges munkamenet (session) sütik.

Ezek a sütik ahhoz szükségesek, hogy a látogatók böngészhessék a weboldalt, zökkenőmentesen és teljes körűen használhassák annak funkcióit, a weboldalon keresztül elérhető szolgáltatásokat, így - többek között- különösen a látogató által az adott oldalakon végzett műveletek megjegyzését egy látogatás során. Ezen sütik adatkezelésének időtartama 2 óra.

A kezelt adatkör:

- A megjelenített nyelv

- Pénznem belső azonosítója

- A felhasználó címe

- Választott szállítási, fizetési mód

- ÁFA mértéke

- Kupon adatai

- Aktuális ország

- Kosár tartalma

- Vásárolhat-e a felhasználó

- Felhasználó belső azonosítója

- Ajánlatkérések

- Felhasználó neve

 

Ezen adatkezelés jogalapja az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalmi szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. CVIII. törvény (Elkertv.) 13/A. § (3) bekezdése.

Az adatkezelés célja: a honlap megfelelő működésének biztosítása.

 

  1. Hozzájárulást igénylő sütik:

Ezek lehetőséget biztosítanak, hogy a Társaság megjegyezhesse a felhasználó honlappal kapcsolatos választásait. A látogató a szolgáltatás igénybevételét megelőzően és a szolgáltatás igénybevétele során ezen adatkezelést bármikor megtilthatja. Ezek az adatok nem kapcsolhatók össze az igénybe vevő azonosító adataival és az igénybe vevő hozzájárulása nélkül nem adhatók át harmadik személy számára.

Az adatkezelés időtartama: 1 nap

 

2.1. Használatot elősegítő sütik:

Az adatkezelés jogalapja a látogató hozzájárulása.

Az adatkezelés célja: A szolgáltatás hatékonyságának növelése, felhasználói élmény növelése, a honlap használatának kényelmesebbé tétele.

Az adatkezelés időtartama:2 óra

 

2.2.  Teljesítményt biztosító sütik:

GoogleAnalytics sütik – erről itt tájékozódhat:

https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/analyticsjs/cookie-usage

 

GoogleAdWords sütik - erről itt tájékozódhat:

https://support.google.com/adwords/answer/2407785?hl=hu

 

A Társaság tájékoztatja Látogatóit, hogy a …… weboldal és aloldalai látogatottságának méréséhez és látogatóinak viselkedésének figyeléséhez, statisztikák készítéséhez és hirdetései eredményességéhez

  • GoogleAnalytics,
  • GoogleAdWords Konverziókövetés,
  • Hotjar és
  • FacebookRemarketing programokat használja.

 

A hivatkozott programok a felhasználó számítógépén ún. cookie-kat helyeznek el, melyek felhasználói adatokat gyűjtenek. A weboldalra látogatók engedélyezik a Társaság részére a GoogleAnalytics, AdWords Konverziókövetés, és FacebookRemarketing, Hotjar programok használatát. Egyben hozzájárulnak felhasználói viselkedésük figyeléséhez, követéséhez és a programok által nyújtott minden szolgáltatások igénybe vételéhez a Társaság részére. Mindezek mellett a látogatónak lehetősége van bármikor a cookie-k adatrögzítését és adattárolást a jövőre vonatkozóan letiltani a lentiek szerint.

Tájékoztatjuk látogatóinkat, hogy a GoogleAnalytics, AdWords Konverziókövetés, és FacebookRemarketing, Hotjar programok beállításai és használata teljes mértékben megfelelnek az adatvédelmi hatóság követelményeinek.

A Google tájékoztatása szerint a GoogleAnalytics főleg első féltől származó cookie-k segítségével jelenti a webhelyén létrejött látogatói interakciókat. Ezek a cookie-k csak személyazonosításra alkalmatlan információkat rögzítenek. A böngészők nem osztják meg a saját cookie-kat a domainek között. A cookie-ról további információ található a Google Hirdetés és adatvédelem GYIK-ban.

GoogleAnalytics: Az Adatkezelő a GoogleAnalytics programot elsősorban statisztikái előállításához használja, többek között méri vele kampányai eredményességét. A program használatával a Társaság főként arról szerez információt, hogy hány látogató kereste fel a weboldalt, és a látogatók mennyi időt töltöttek a weboldalon. A program felismeri a látogató IP címét, ezért tudja követni, hogy a látogató visszatérő vagy új látogató-e, továbbá követhető, hogy a látogató milyen utat tett meg a weboldalon és hova lépett be.

GoogleAdWords konverziókövetés: A GoogleAdWords konverziókövetés célja, hogy a Társaság mérni tudja az AdWords hirdetések hatékonyságát. Ezt a Látogató számítógépén elhelyezett cookie-k segítségével teszi, amely 30 napig létezik, és nem gyűjt személyes adatokat.

Cookie-k letiltása: Ha a cookie beállításait szeretné kezelni, vagy letiltani a funkcióról, azt a saját böngészőjében teheti meg. Ez az opció a böngésző eszköztárától függően található meg a cookie-k/sütik/követési funkciók elhelyezései menüpontban. Általában az Eszközök > Beállítások > Adatvédelem beállításai alatt állíthatja be, milyen követési funkciókat engedélyez/tilt le a számítógépén. Ha nem szeretné, hogy a GoogleAnalytics jelentést készítsen a látogatásairól, telepítheti a GoogleAnalytics letiltó böngészőbővítményt. Ez a kiegészítő arra utasítja a GoogleAnalyticsJavaScriptszkriptjeit, hogy ne küldjenek látogatási információt a Google számára. Ha telepítette a letiltó böngészőbővítményt, a tartalmi kísérletekben sem vesz részt. Ha le szeretné tiltani a GoogleAnalytics webes tevékenységét, keresse fel a GoogleAnalytics letiltó oldalát, és telepítse a bővítményt böngészőjéhez. A bővítmény telepítéséről és eltávolításáról további tájékoztatásért tekintse meg az adott böngészőhöz tartozó súgót.

 

A Társaság a Google szolgáltatásain kívül a Hotjar elemző szolgáltatását is használja: Hotjar Ltd. („Hotjar“) (http://www.hotjar.com, 3 LyonsRange, 20 Bisazza Street, Sliema SLM 1640, Malta, Europe). Hotjar elemzése révén a Társaságnak lehetősége van a weboldalon a Látogatók szokásainak (pl.: mennyi időt töltenek bizonyos aloldalakon, milyen linkekre kattintanak stb.) megismerésére és kiértékelése. A funkció működése során a weboldalon tett látogatásról gyűjtött információk továbbításra kerülnek Hotjar Írországban található szervereire, ahol ezeket a Hotjar tárolja.

Az alábbi információkat lehet a látogató készülékével és böngészőjével rögzíteni:

-          A felhasználó készülékének IP-címe (gyűjtve és anonim formátumban tárolva)

-          A felhasználó készülékének képernyőmérete

-          A felhasználó készülékének típusa és az általa használt böngésző fajtája

-          A felhasználó tartózkodási helye (csak az ország)

Hotjar segítségével a weboldalon tett látogatás és annak használata elemzésre kerül, melyről külön jelentés készül. E funkció működése során a Hotjar harmadik felek, mint például a GoogleAnalytics és Optimizely szolgáltatásait is igénybe veszi. Az adattovábbítás révén említett harmadik felek tárolhatják azon információkat, amelyeket a felhasználó böngészője a weboldal megtekintése során küld (pl.: sütiket, IP ajánlatkéréseket stb.). A Hotjar által használt sütik eltérő ideig nem törlődnek, bizonyos sütik az aktuális látogatás követően automatikusan törlődnek, de léteznek olyanok is, amelyek akár 365 napig is megmaradnak.

Amennyiben a Hotjar által végzett adatnaplózást le kívánja tiltani, kérjük látogasson el az alábbi oldalra: https://www.hotjar.com/opt-out.

A Hotjar adatvédelmi szerződését itt (https://www.hotjar.com/legal/policies/privacy) találja. 

 

A weboldalon a Társaság alkalmazza a Facebook Inc. (1 Hacker Way, Menlo Park, CA 94025, USA), illetve ha az EU-ban él, akkor a FacebookIreland Ltd. (4 Grand CanalSquare, Grand CanalHarbour, Dublin 2, Írország) (a „Facebook“) által üzemeltett Facebook közösségi hálózat úgynevezett „Facebook-pixelét“. A Facebook-pixel révén a Facebook célcsoportként kezelheti a weboldal látogatóit a hirdetések (az úgynevezett Facebook-hirdetések) megjelenítéséhez. Ennek megfelelően a Társaság azért alkalmazza a Facebook-pixelt, hogy az általa beágyazott Facebook-hirdetések csak azoknál a Facebook felhasználóknál jelenjenek meg, akik érdeklődést mutattak a Társaság ajánlatai iránt is. Vagyis a Facebook-pixel célja, hogy a Facebook-hirdetések illeszkedjenek a felhasználók potenciális érdeklődéséhez, és ne zavaró tényezők legyenek. A Facebook-pixel segítségével emellett statisztikai és piackutatási célból elemezheti a Társaság a Facebookon megjelenő hirdetések eredményességét, például, hogy a felhasználók a Facebook-hirdetésre kattintással jutottak-e el a webhelyünkre. A Facebook a webhelyünk megnyitásakor közvetlenül beágyazza a Facebook-pixelt, amely egy úgynevezett cookie-t, vagyis egy kis méretű fájlt helyezhet el a látogató eszközén. Ha később bejelentkezik a Facebookra, vagy bejelentkezett állapotban ellátogat a Facebook oldalaira, akkor a profiljában regisztrálja a webhelyen tett látogatását. A látogatókról megszerzett adatok számunkra anonimak, vagyis ennek alapján nem tudjuk kideríteni a személyazonosságát. Az adatokat ugyanakkor a Facebook tárolja és dolgozza fel, így összekapcsolhatók az adott felhasználói profillal. A Facebook a saját adatkezelési szabályzata szerint kezeli az adatokat. Így tehát a remarketing-pixel működésével és általában a Facebook-hirdetések megjelenítésével kapcsolatos további információt a Facebook adatkezelési szabályzatában talál a következő címen: https://www.facebook.com/policy.php. Megtilthatja a Facebook-pixel általi adatrögzítést és az adatainak Facebook-hirdetések megjelenítése céljából történő használatát. Ehhez nyissa meg a Facebook által készített oldalt, és kövesse a személyes hirdetések beállításaival kapcsolatos utasításokat: https://www.facebook.com/settings?tab=ads, az egyesült államokbeli oldal címe: http://www.aboutads.info/choices/, az EU-beli oldalé pedig http://www.youronlinechoices.com/. A beállítások platformfüggetlenek, vagyis az asztali számítógépekre és a mobileszközökre egyaránt vonatkoznak.

Regisztráció a Webshop/Webáruház használatához

A honlapon a regisztráló természetes személy az erre vonatkozó négyzet bejelölésével adhatja meg hozzájárulását személyes adatai kezeléséhez.

 

A regisztráció során megadott adatok köre:

-        e-mail cím

-        jelszó

-        kapcsolattartó neve

-        kapcsolattartó telefonszáma

-        számlázási név, cím, adószám

-        szállítási név, cím

 

A személyes adatok kezelésének célja:

  1. A honlapon nyújtott szolgáltatások teljesítése.
  2. Kapcsolatfelvétel, elektronikus, telefonos, SMS, és postai megkereséssel.
  3. Tájékoztatás az Agrárbónusz Kft. termékeiről, szolgáltatásairól, szerződési feltételeiről, akcióiról.
  4. Reklám-küldemény a tájékoztatás során elektronikusan és postai úton küldhető.
  5. A honlap használatának elemzése

Az ezekről készült kimutatások publikálása csak olyan formában történik, amely nem alkalmas az egyes felhasználók egyedi beazonosítására.

 

Az adatkezelés jogalapja az érintett hozzájárulása.

 

A személyes adatok címzettjei, illetve a címzettek kategóriái: az Agrárbónusz Kft. ügyfélszolgálattal, marketing tevékenységével kapcsolatos feladatokat ellátó munkavállalói, adatfeldolgozóként az Agrárbónusz Kft. IT szolgáltatója tárhelyszolgáltatást végző munkavállalói.

 

A személyes adatok tárolásának időtartama: a regisztráció/ szolgáltatás fennállásáig, vagy az érintett hozzájárulása visszavonásáig (törlési kérelméig), melyet az agrarbonusz.beszerzes@gmail.com e-mail címre küldhet.

Hírlevél szolgáltatáshoz kapcsolódó adatkezelés

A Társaság hírlevélrendszert működtet az érdeklődők folyamatos tájékoztatása céljából,mellyel kapcsolatban a weboldalon történő regisztráció alkalmával közölt személyes adatokat(teljes név, e-mail cím) a hírlevél címzettjének előzetes írásbeli hozzájárulásával kezeljük. A Társaság hírleveleinek megküldése a "Mailchimp" nemzetközi hírlevélrendszeren keresztül, külföldről történik, így a regisztráció mellett szükséges az Ön kifejezett hozzájárulása is a személyes adatai külföldi adatkezelőhöz történő továbbításához. A Mailchimp rendszer üzemeltetője a The Rocket Science Group, LLC (675 Ponce de Leon Avenue, Suite 5000, Atlanta, GA 30308 USA). Az Európai Uniós előírásoknak megfelelő adatkezelést a külföldi üzemeltető az "EU-U.S. PrivacyShield Framework" adatcsere egyezmény rendelkezéseinek alapján biztosítja. A hírlevélről az érintett bármikor leiratkozhat a hírlevelek láblécében található "Leiratkozás" gombra kattintva, mellyel automatikusan törlődnek a rendszerben tárolt adatai, vagy e-mailben (agrarbonusz.beszerzes@gmail.com) közölt kérésére a Társaság haladéktalanul, de legkésőbb 15 napon belül törli az adatait.

A Mailchimp friss Adatvédelmi szabályzatát a https://mailchimp.com/legal/privacy/ oldalon ismerheti meg.

 

A honlapon a hírlevél szolgáltatásra regisztráló természetes személy az adatok kezeléséhez való hozzájárulásra vonatkozó négyzet bejelölését követően a Feliratkozás gomb megnyomásával adhatja meg hozzájárulását személyes adatai kezeléséhez. A hírlevéről az érintett a hírlevél „Leiratkozás” alkalmazásának használatával, vagy írásban, vagy e-mailben tett nyilatkozattal bármikor leiratkozhat (az agrarbonusz.beszerzes@gmail.com e-mail címen keresztül), amely a hozzájárulás visszavonását jelenti. Ilyen esetben a leiratkozó minden adatát haladéktalanul törölni kell.

 

A kezelhető személyes adatok köre:a természetes személy neve (vezetéknév, keresztnév), e-mail címe.

 

A személyes adatok kezelésének célja:

  1. Hírlevél küldése az Agrárbónusz Kft. termékei, szolgáltatásai tárgyában
  2. Reklámanyag küldése

 

Az adatkezelés jogalapja: az érintett hozzájárulása.

 

A személyes adatok címzettjei, illetve a címzettek kategóriái: az Agrárbónusz Kft. ügyfélszolgálattal, marketing tevékenységével kapcsolatos feladatokat ellátó munkavállalói, adatfeldolgozóként az Agrárbónusz Kft. IT szolgáltatója munkavállalói a tárhelyszolgáltatás teljesítése céljából.

 

A személyes adatok tárolásának időtartama: a hírlevél-szolgáltatás fennállásáig, vagy az érintett hozzájárulása visszavonásáig (törlési kérelméig, melyet az agrarbonusz.beszerzes@gmail.com e-mail címre küldhet).

Direkt marketing célú adatkezelés

Ha külön törvény eltérően nem rendelkezik, reklám természetes személynek mint reklám címzettjének közvetlen megkeresése módszerével (közvetlen üzletszerzés), így különösen elektronikus levelezés vagy azzal egyenértékű más egyéni kommunikációs eszköz útján - a 2008. évi XLVIII. törvényben meghatározott kivétellel - kizárólag akkor közölhető, ha ahhoz a reklám címzettje előzetesen egyértelműen és kifejezetten hozzájárult.

A Társaság által reklám-címzetti megkeresés céljára kezelhető személyes adatok köre: a természetes személy neve, címe, telefonszáma, e-mail címe, online azonosító.

A személyes adatok kezelésének célja a Társaság tevékenységéhez kapcsolódó direkt marketing tevékenység folytatása, azaz reklámkiadványok, hírlevelek, aktuális ajánlatok nyomtatott (postai) vagy elektronikus formában (e-mail) történő rendszeres vagy időszakonkénti megküldése a regisztrációkor megadott elérhetőségekre.

Az adatkezelés jogalapja: az érintett hozzájárulása.

A személyes adatok címzettjei, illetve a címzettek kategóriái: az Agrárbónusz Kft. ügyfélszolgálattal kapcsolatos feladatokat ellátó munkavállalói, adatfeldolgozóként az Agrárbónusz Kft. IT szolgáltatója szerverszolgáltatást végző munkavállalói, postai kézbesítés esetén a Posta munkavállalói.

A személyes adatok tárolásának időtartama: a hozzájárulás visszavonásáig.

Szerződő partnerek adatainak kezelése

A Társaság szerződés teljesítése jogcímén a szerződés megkötése, teljesítése, megszűnése, szerződési kedvezmény nyújtása céljából kezeli a vele vevőként, szállítóként szerződött természetes személy nevét, születési nevét, születési idejét, anyja nevét, lakcímét, adóazonosító jelét, adószámát, vállalkozói, őstermelői igazolvány számát, személyi igazolvány számát, lakcímét, székhely, telephely címét, telefonszámát, e-mail címét, honlap-címét, bankszámlaszámát, vevőszámát (ügyfélszámát, rendelésszámát), online azonosítóját (vevők, szállítók listája, törzsvásárlási listák).

Ezen adatkezelés jogszerűnek minősül akkor is, ha az adatkezelés a szerződés megkötését megelőzően az érintett kérésére történő lépések megtételéhez szükséges. A személyes adatok címzettjei: a Társaság ügyfélkiszolgálással kapcsolatos feladatokat ellátó munkavállalói, könyvelési, adózási feladatokat ellátó munkavállalói, és adatfeldolgozói. A személyes adatok kezelésének időtartama: a szerződés megszűnését követő 5 év.

Az érintettel az adatkezelés megkezdése előtt közölni kell, hogy az adatkezelés a szerződés teljesítése jogcímén alapul, az a tájékoztatás történhet a szerződésben is.

Az érintettet személyes adatai adatfeldogozó részére történő átadásáról tájékoztatni kell.

Jogi személy ügyfelek, vevők, szállítók természetes személy képviselőinek elérhetőségi adatai

A kezelhető személyes adatok köre: a természetes személy neve, címe, telefonszáma, e-mail címe, online azonosítója.

A személyes adatok kezelésének célja: a Társaság jogi személy partnerével kötött szerződés teljesítése, üzleti kapcsolattartás. A személyes adatokat a GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pontja alapján, a Szolgáltató üzleti kapcsolat kialakításában, fenntartásában megjelenő jogos érdeke alapján kezeli a Szolgáltató.

A személyes adatok címzettjei, illetve a címzettek kategóriái: a Társaság ügyfélszolgálattal kapcsolatos feladatokat ellátó munkavállalói.

A személyes adatok tárolásának időtartama: az üzleti kapcsolat, illetve az érintett képviselői minőségének fennállását követő 5 évig.

ÖSSZEFOGLALÓ TÁJÉKOZTATÁS AZ ÉRINTETT JOGAIRÓL

E fejezetben az áttekinthetőség és átláthatóság kedvéért röviden összefoglaljuk az érintett jogait, amelyek gyakorlására vonatkozó részletes tájékoztatást a következő fejezetben adjuk meg.

 

Előzetes tájékozódáshoz való jog

Az érintett jogosult arra, hogy az adatkezeléssel összefüggő tényekről és információkról az adatkezelés megkezdését megelőzően tájékoztatást kapjon.

(Rendelet 13-14. cikk)

Az adatkezelés csak a tájékoztatást követően kezdődhető meg. Amennyiben az adatkezelés jogalapja hozzájárulás, az adatkezeléshez a tájékoztatáson felül az érintettnek hozzá is kell járulnia.

A részletszabályokról a következő fejezetben adunk tájékoztatást.

 

Az érintett hozzáférési joga

Az érintett jogosult arra, hogy az Adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a Rendeletben meghatározott kapcsolódó információkhoz hozzáférést kapjon.

(Rendelet 15. cikk).

A részletszabályokról a következő fejezetben adunk tájékoztatást.

 

A helyesbítéshez való jog

Az érintett jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül helyesbítse a rá vonatkozó pontatlan személyes adatokat. Figyelembe véve az adatkezelés célját, az érintett jogosult arra, hogy kérje a hiányos személyes adatok – egyebek mellett kiegészítő nyilatkozat útján történő – kiegészítését.

(Rendelet 16. cikk).

A törléshez való jog („az elfeledtetéshez való jog”)

Az érintett jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat, az Adatkezelő pedig köteles arra, hogy az érintettre vonatkozó személyes adatokat indokolatlan késedelem nélkül törölje, ha a Rendeltben meghatározott indokok valamelyike fennáll.

(Rendelet 17. cikk)

A részletszabályokról a következő fejezetben adunk tájékoztatást.

 

Az adatkezelés korlátozásához való jog

Az érintett jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelő korlátozza az adatkezelést ha a rendeltben meghatározott feltételek teljesülnek.

(Rendelet 18. cikk)

A részletszabályokról a következő fejezetben adunk tájékoztatást.

 

A személyes adatok helyesbítéséhez vagy törléséhez, illetve az adatkezelés korlátozásához kapcsolódó értesítési kötelezettség

Az Adatkezelő minden olyan címzettet tájékoztat valamennyi helyesbítésről, törlésről vagy adatkezelés-korlátozásról, akivel, illetve amellyel a személyes adatot közölték, kivéve, ha ez lehetetlennek bizonyul, vagy aránytalanul nagy erőfeszítést igényel. Az érintettet kérésére az Adatkezelő tájékoztatja e címzettekről.

(Rendelet 19. cikk)

 

Az adathordozhatósághoz való jog

A Rendeletben írt feltételekkel az érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa egy Adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, továbbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat egy másik Adatkezelőnek továbbítsa anélkül, hogy ezt akadályozná az az Adatkezelő, amelynek a személyes adatokat a rendelkezésére bocsátotta.

(Rendelet 20. cikk)

A részletszabályokról a következő fejezetben adunk tájékoztatást.

 

A tiltakozáshoz való jog

Az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak a Rendelet 6. cikk (1) bekezdésének e) pontján (az adatkezelés közérdekű vagy az Adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges) vagy f) pontján (az adatkezelés az Adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükség.

(Rendelet 21. cikk)

A részletszabályokról a következő fejezetben adunk tájékoztatást.

 

Automatizált döntéshozatal egyedi ügyekben, beleértve a profilalkotást

Az érintett jogosult arra, hogy ne terjedjen ki rá az olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen – ideértve a profilalkotást is – alapuló döntés hatálya, amely rá nézve joghatással járna vagy őt hasonlóképpen jelentős mértékben érintené.

(Rendelet 22. cikk)

A részletszabályokról a következő fejezetben adunk tájékoztatást.

 

Korlátozások

Az Adatkezelőre vagy adatfeldolgozóra alkalmazandó uniós vagy tagállami jog jogalkotási intézkedésekkel korlátozhatja a 12–22. cikkben és a 34. cikkben foglalt, valamint a 12–22. cikkben meghatározott jogokkal és kötelezettségekkel összhangban.

(Rendelet 23. cikk)

A részletszabályokról a következő fejezetben adunk tájékoztatást.

Az érintett tájékoztatása az adatvédelmi incidensről

Ha az adatvédelmi incidens valószínűsíthetően magas kockázattal jár a természetes személyek jogaira és szabadságaira nézve, az Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül tájékoztatja az érintettet az adatvédelmi incidensről.

(Rendelet 34. cikk)

A részletszabályokról a következő fejezetben adunk tájékoztatást.

 

A felügyeleti hatóságnál történő panasztételhez való jog (hatósági jogorvoslathoz való jog)

Az érintett jogosult arra, hogy panaszt tegyen egy felügyeleti hatóságnál – különösen a szokásos tartózkodási helye, a munkahelye vagy a feltételezett jogsértés helye szerinti tagállamban –, ha az érintett megítélése szerint a rá vonatkozó személyes adatok kezelése megsérti a Rendeletet.

(Rendelet 77. cikk)

A részletszabályokról a következő fejezetben adunk tájékoztatást.

 

A felügyeleti hatósággal szembeni hatékony bírósági jogorvoslathoz való jog

Minden természetes és jogi személy jogosult a hatékony bírósági jogorvoslatra a felügyeleti hatóság rá vonatkozó, jogilag kötelező erejű döntésével szemben, vagy ha a felügyeleti hatóság nem foglalkozik a panasszal, vagy három hónapon belül nem tájékoztatja az érintettet a benyújtott panasszal kapcsolatos eljárási fejleményekről vagy annak eredményéről.

(Rendelet 78. cikk)

A részletszabályokról a következő fejezetben adunk tájékoztatást.

 

Az adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval szembeni hatékony bírósági jogorvoslathoz való jog

Minden érintett hatékony bírósági jogorvoslatra jogosult, ha megítélése szerint a személyes adatainak e rendeletnek nem megfelelő kezelése következtében megsértették az e rendelet szerinti jogait.

(Rendelet 79. cikk)

A részletszabályokról a következő fejezetben adunk tájékoztatást.

RÉSZLETES TÁJÉKOZTATÁS AZ ÉRINTETT JOGAIRÓL

Előzetes tájékozódáshoz való jog

Az érintett jogosult arra, hogy az adatkezeléssel összefüggő tényekről és információkról az adatkezelés megkezdését megelőzően tájékoztatást kapjon.

 

  1. A) Rendelkezésre bocsátandó információk, ha a személyes adatokat az érintettől gyűjtik
  2. Ha az érintettre vonatkozó személyes adatokat az érintettől gyűjtik, az adatkezelő a személyes adatok megszerzésének időpontjában az érintett rendelkezésére bocsátja a következő információk mindegyikét:
  3. a) az adatkezelőnek és – ha van ilyen – az adatkezelő képviselőjének a kiléte és elérhetőségei;
  4. b) az adatvédelmi tisztviselő elérhetőségei, ha van ilyen;
  5. c) a személyes adatok tervezett kezelésének célja, valamint az adatkezelés jogalapja;
  6. d) a Rendelet 6. cikk (1) bekezdésének f) pontján (jogos érdek érvényesítés) alapuló adatkezelés esetén, az adatkezelő vagy harmadik fél jogos érdekei;
  7. e) adott esetben a személyes adatok címzettjei, illetve a címzettek kategóriái, ha van ilyen;
  8. f) adott esetben annak ténye, hogy az adatkezelő harmadik országba vagy nemzetközi szervezet részére kívánja továbbítani a személyes adatokat, továbbá a Bizottság megfelelőségi határozatának léte vagy annak hiánya, vagy a Rendelet 46. cikkben, a 47. cikkben vagy a 49. cikk (1) bekezdésének második albekezdésében említett F esetén a megfelelő és alkalmas garanciák megjelölése, valamint az azok másolatának megszerzésére szolgáló módokra vagy az azok elérhetőségére való hivatkozás.
  9. Az 1. pontban említett információk mellett az adatkezelő a személyes adatok megszerzésének időpontjában, annak érdekében, hogy a tisztességes és átlátható adatkezelést biztosítsa, az érintettet a következő kiegészítő információkról tájékoztatja:
  10. a) a személyes adatok tárolásának időtartamáról, vagy ha ez nem lehetséges, ezen időtartam meghatározásának szempontjairól;
  11. b) az érintett azon jogáról, hogy kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférést, azok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen, valamint az érintett adathordozhatósághoz való jogáról;
  12. c) a Rendelet 6. cikk (1) bekezdésének a) pontján (az érintett hozzájárulása) vagy a 9. cikk (2) bekezdésének a) pontján (az érintett hozzájárulása) alapuló adatkezelés esetén a hozzájárulás bármely időpontban történő visszavonásához való jog, amely nem érinti a visszavonás előtt a hozzájárulás alapján végrehajtott adatkezelés jogszerűségét;
  13. d) a felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának jogáról;
  14. e) arról, hogy a személyes adat szolgáltatása jogszabályon vagy szerződéses kötelezettségen alapul vagy szerződés kötésének előfeltétele-e, valamint hogy az érintett köteles-e a személyes adatokat megadni, továbbá hogy milyen lehetséges következményeikkel járhat az adatszolgáltatás elmaradása;
  15. f) a Rendelet 22. cikk (1) és (4) bekezdésében említett automatizált döntéshozatal ténye, ideértve a profilalkotást is, valamint legalább ezekben az esetekben az alkalmazott logikára és arra vonatkozóan érthető információk, hogy az ilyen adatkezelés milyen jelentőséggel, és az érintettre nézve milyen várható következményekkel bír.
  16. Ha az adatkezelő a személyes adatokon a gyűjtésük céljától eltérő célból további adatkezelést kíván végezni, a további adatkezelést megelőzően tájékoztatnia kell az érintettet erről az eltérő célról és a (2) bekezdésben említett minden releváns kiegészítő információról.
  17. Az 1-3. pontok nem alkalmazandó, ha és amilyen mértékben az érintett már rendelkezik az információkkal.

(Rendelet 13. cikk)

 

  1. B) Rendelkezésre bocsátandó információk, ha a személyes adatokat nem az érintettől szerezték meg
  2. Ha a személyes adatokat nem az érintettől szerezték meg, az adatkezelő az érintett rendelkezésére bocsátja a következő információkat:
  3. a) az adatkezelőnek és – ha van ilyen – az adatkezelő képviselőjének a kiléte és elérhetőségei;
  4. b) az adatvédelmi tisztviselő elérhetőségei, ha van ilyen;
  5. c) a személyes adatok tervezett kezelésének célja, valamint az adatkezelés jogalapja;
  6. d) az érintett személyes adatok kategóriái;
  7. e) a személyes adatok címzettjei, illetve a címzettek kategóriái, ha van ilyen;
  8. f) adott esetben annak ténye, hogy az adatkezelő valamely harmadik országbeli címzett vagy valamely nemzetközi szervezet részére kívánja továbbítani a személyes adatokat, továbbá a Bizottság megfelelőségi határozatának léte vagy annak hiánya, vagy a Rendelet 46. cikkben, a 47. cikkben vagy a 49. cikk (1) bekezdésének második albekezdésében említett adattovábbítás esetén a megfelelő és alkalmas garanciák megjelölése, valamint az ezek másolatának megszerzésére szolgáló módokra vagy az elérhetőségükre való hivatkozás.
  9. Az 1. pontban említett információk mellett az adatkezelő az érintett rendelkezésére bocsátja az érintettre nézve tisztességes és átlátható adatkezelés biztosításához szükséges következő kiegészítő információkat:
  10. a) a személyes adatok tárolásának időtartama, vagy ha ez nem lehetséges, ezen időtartam meghatározásának szempontjai;
  11. b) ha az adatkezelés a Rendelet 6. cikk (1) bekezdésének f) pontján (jogos érdek) alapul, az adatkezelő vagy harmadik fél jogos érdekeiről;
  12. c) az érintett azon joga, hogy kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférést, azok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és tiltakozhat a személyes adatok kezelése ellen, valamint az érintett adathordozhatósághoz való joga;
  13. d) a Rendelet 6. cikk (1) bekezdésének a) pontján (az érintett hozzájárulása) vagy a 9. cikk (2) bekezdésének a) pontján (az érintett hozzájárulása) alapuló adatkezelés esetén a hozzájárulás bármely időpontban való visszavonásához való jog, amely nem érinti a visszavonás előtt a hozzájárulás alapján végrehajtott adatkezelés jogszerűségét;
  14. e) a valamely felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának joga;
  15. f) a személyes adatok forrása és adott esetben az, hogy az adatok nyilvánosan hozzáférhető forrásokból származnak-e; és
  16. g) a Rendelet 22. cikk (1) és (4) bekezdésében említett automatizált döntéshozatal ténye, ideértve a profilalkotást is, valamint legalább ezekben az esetekben az alkalmazott logikára és arra vonatkozó érthető információk, hogy az ilyen adatkezelés milyen jelentőséggel, és az érintettre nézve milyen várható következményekkel bír.
  17. Az adatkezelő az 1. és 2. pont szerinti tájékoztatást az alábbiak szerint adja meg:
  18. a) a személyes adatok kezelésének konkrét körülményeit tekintetbe véve, a személyes adatok megszerzésétől számított észszerű határidőn, de legkésőbb egy hónapon belül;
  19. b) ha a személyes adatokat az érintettel való kapcsolattartás céljára használják, legalább az érintettel való első kapcsolatfelvétel alkalmával; vagy
  20. c) ha várhatóan más címzettel is közlik az adatokat, legkésőbb a személyes adatok első alkalommal való közlésekor.
  21. Ha az adatkezelő a személyes adatokon a megszerzésük céljától eltérő célból további adatkezelést kíván végezni, a további adatkezelést megelőzően tájékoztatnia kell az érintettet erről az eltérő célról és a 2. pontban említett minden releváns kiegészítő információról.
  22. Az 1-5. pontot nem kell alkalmazni, ha és amilyen mértékben:
  23. a) az érintett már rendelkezik az információkkal;
  24. b) a szóban forgó információk rendelkezésre bocsátása lehetetlennek bizonyul, vagy aránytalanul nagy erőfeszítést igényelne, különösen a közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból, a Rendelet 89. cikk (1) bekezdésében foglalt feltételek és garanciák figyelembevételével végzett adatkezelés esetében, vagy amennyiben az e cikk (1) bekezdésében említett kötelezettség valószínűsíthetően lehetetlenné tenné vagy komolyan veszélyeztetné ezen adatkezelés céljainak elérését. Ilyen esetekben az adatkezelőnek megfelelő intézkedéseket kell hoznia – az információk nyilvánosan elérhetővé tételét is ideértve – az érintett jogainak, szabadságainak és jogos érdekeinek védelme érdekében;
  25. c) az adat megszerzését vagy közlését kifejezetten előírja az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jog, amely az érintett jogos érdekeinek védelmét szolgáló megfelelő intézkedésekről rendelkezik; vagy
  26. d) a személyes adatoknak valamely uniós vagy tagállami jogban előírt szakmai titoktartási kötelezettség alapján, ideértve a jogszabályon alapuló titoktartási kötelezettséget is, bizalmasnak kell maradnia.

(Rendelet 14. cikk)

 

Az érintett hozzáférési joga

  1. Az érintett jogosult arra, hogy az Adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a következő információkhoz hozzáférést kapjon:
  2. a) az adatkezelés céljai;
  3. b) az érintett személyes adatok kategóriái;
  4. c) azon címzettek vagy címzettek kategóriái, akikkel, illetve amelyekkel a személyes adatokat közölték vagy közölni fogják, ideértve különösen a harmadik országbeli címzetteket, illetve a nemzetközi szervezeteket;
  5. d) adott esetben a személyes adatok tárolásának tervezett időtartama, vagy ha ez nem lehetséges, ezen időtartam meghatározásának szempontjai;
  6. e) az érintett azon joga, hogy kérelmezheti az Adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen;
  7. f) a valamely felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának joga;
  8. g) ha az adatokat nem az érintettől gyűjtötték, a forrásukra vonatkozó minden elérhető információ;
  9. h) a Rendelet 22. cikk (1) és (4) bekezdésében említett automatizált döntéshozatal ténye, ideértve a profilalkotást is, valamint legalább ezekben az esetekben az alkalmazott logikára és arra vonatkozó érthető információk, hogy az ilyen adatkezelés milyen jelentőséggel bír, és az érintettre nézve milyen várható következményekkel jár.
  10. Ha személyes adatoknak harmadik országba vagy nemzetközi szervezet részére történő továbbítására kerül sor, az érintett jogosult arra, hogy tájékoztatást kapjon a továbbításra vonatkozóan a Rendelet 46. cikk szerinti megfelelő garanciákról.
  11. Az Adatkezelő az adatkezelés tárgyát képező személyes adatok másolatát az érintett rendelkezésére bocsátja. Az érintett által kért további másolatokért az Adatkezelő az adminisztratív költségeken alapuló, észszerű mértékű díjat számíthat fel. Ha az érintett elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, az információkat széles körben használt elektronikus formátumban kell rendelkezésre bocsátani, kivéve, ha az érintett másként kéri. A másolat igénylésére vonatkozó jog nem érintheti hátrányosan mások jogait és szabadságait.

(Rendelet 15. cikk)

 

A törléshez való jog („az elfeledtetéshez való jog”)

 

  1. Az érintett jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat, az Adatkezelő pedig köteles arra, hogy az érintettre vonatkozó személyes adatokat indokolatlan késedelem nélkül törölje, ha az alábbi indokok valamelyike fennáll:
  2. a) a személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték;
  3. b) az érintett visszavonja a Rendelet 6. cikk (1) bekezdésének a) pontja vagy a 9. cikk (2) bekezdésének a) pontja értelmében az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja;
  4. c) az érintett a Rendelet 21. cikk (1) bekezdése alapján tiltakozik az adatkezelése ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre, vagy az érintett a 21. cikk (2) bekezdése alapján tiltakozik az adatkezelés ellen;
  5. d) a személyes adatokat jogellenesen kezelték;
  6. e) a személyes adatokat az Adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell;
  7. f) a személyes adatok gyűjtésére a Rendelet 8. cikk (1) bekezdésében említett, információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor.
  8. Ha az Adatkezelő nyilvánosságra hozta a személyes adatot, és az előbbi 1. pont értelmében azt törölni köteles, az elérhető technológia és a megvalósítás költségeinek figyelembevételével megteszi az észszerűen elvárható lépéseket – ideértve technikai intézkedéseket – annak érdekében, hogy tájékoztassa az adatokat kezelő Adatkezelőket, hogy az érintett kérelmezte tőlük a szóban forgó személyes adatokra mutató linkek vagy e személyes adatok másolatának, illetve másodpéldányának törlését.
  9. Az 1. és 2. pont nem alkalmazandó, amennyiben az adatkezelés szükséges:
  10. a) a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából;
  11. b) a személyes adatok kezelését előíró, az Adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettség teljesítése, illetve közérdekből vagy az Adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlása keretében végzett feladat végrehajtása céljából;
  12. c) a Rendelet 9. cikk (2) bekezdése h) és i) pontjának, valamint a 9. cikk (3) bekezdésének megfelelően a népegészségügy területét érintő közérdek alapján;
  13. d) a Rendelet 89. cikk (1) bekezdésével összhangban a közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból, amennyiben az 1. pontban említett jog valószínűsíthetően lehetetlenné tenné vagy komolyan veszélyeztetné ezt az adatkezelést; vagy
  14. e) jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez.

(Rendelet 17. cikk)

 

Az adatkezelés korlátozásához való jog

 

  1. Az érintett jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelő korlátozza az adatkezelést, ha az alábbiak valamelyike teljesül:
  2. a) az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy az Adatkezelő ellenőrizze a személyes adatok pontosságát;
  3. b) az adatkezelés jogellenes, és az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását;
  4. c) az Adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez; vagy
  5. d) az érintett a Rendelet 21. cikk (1) bekezdése szerint tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az Adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az érintett jogos indokaival szemben.
  6. Ha az adatkezelés az 1. pont alapján korlátozás alá esik, az ilyen személyes adatokat a tárolás kivételével csak az érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni.
  7. Az Adatkezelő az érintettet, akinek a kérésére az 1. pont alapján korlátozták az adatkezelést, az adatkezelés korlátozásának feloldásáról előzetesen tájékoztatja.

(Rendelet 18. cikk)

 

Az adathordozhatósághoz való jog

 

  1. Az érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa egy Adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, továbbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat egy másik Adatkezelőnek továbbítsa anélkül, hogy ezt akadályozná az az Adatkezelő, amelynek a személyes adatokat a rendelkezésére bocsátotta, ha:
  2. a) az adatkezelés a Rendelet 6. cikk (1) bekezdésének a) pontja vagy a 9. cikk (2) bekezdésének a) pontja szerinti hozzájáruláson, vagy a 6. cikk (1) bekezdésének b) pontja szerinti szerződésen alapul; és
  3. b) az adatkezelés automatizált módon történik.
  4. Az adatok hordozhatóságához való jog 1. pont szerinti gyakorlása során az érintett jogosult arra, hogy – ha ez technikailag megvalósítható – kérje a személyes adatok Adatkezelők közötti közvetlen továbbítását.
  5. E jog jog gyakorlása nem sértheti a Rendelet 17. cikkét. Az említett jog nem alkalmazandó abban az esetben, ha az adatkezelés közérdekű vagy az Adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítványai gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges.
  6. Az 1. pontban említett jog nem érintheti hátrányosan mások jogait és szabadságait.

(Rendelet 20. cikk)

 

A tiltakozáshoz való jog

  1. Az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak a Rendelet 6. cikk (1) bekezdésének e) pontján (az adatkezelés közérdekű vagy az Adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges) vagy f) pontján (az adatkezelés az Adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges) alapuló kezelése ellen, ideértve az említett rendelkezéseken alapuló profilalkotást is. Ebben az esetben az Adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha az Adatkezelő bizonyítja, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.
  2. Ha a személyes adatok kezelése közvetlen üzletszerzés érdekében történik, az érintett jogosult arra, hogy bármikor tiltakozzon a rá vonatkozó személyes adatok e célból történő kezelése ellen, ideértve a profilalkotást is, amennyiben az a közvetlen üzletszerzéshez kapcsolódik.
  3. Ha az érintett tiltakozik a személyes adatok közvetlen üzletszerzés érdekében történő kezelése ellen, akkor a személyes adatok a továbbiakban e célból nem kezelhetők.
  4. Az 1. és 2. pontokban említett jogra legkésőbb az érintettel való első kapcsolatfelvétel során kifejezetten fel kell hívni annak figyelmét, és az erre vonatkozó tájékoztatást egyértelműen és minden más információtól elkülönítve kell megjeleníteni.
  5. Az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások igénybevételéhez kapcsolódóan és a 2002/58/EK irányelvtől eltérve az érintett a tiltakozáshoz való jogot műszaki előírásokon alapuló automatizált eszközökkel is gyakorolhatja.
  6. Ha a személyes adatok kezelésére a Rendelet 89. cikk (1) bekezdésének megfelelően tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból kerül sor, az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból tiltakozhasson a rá vonatkozó személyes adatok kezelése ellen, kivéve, ha az adatkezelésre közérdekű okból végzett feladat végrehajtása érdekében van szükség.

(Rendelet 21. cikk)

 

 

 

 

Automatizált döntéshozatal egyedi ügyekben, beleértve a profilalkotást

 

  1. Az érintett jogosult arra, hogy ne terjedjen ki rá az olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen – ideértve a profilalkotást is – alapuló döntés hatálya, amely rá nézve joghatással járna vagy őt hasonlóképpen jelentős mértékben érintené.
  2. Az 1. pont nem alkalmazandó abban az esetben, ha a döntés:
  3. a) az érintett és az Adatkezelő közötti szerződés megkötése vagy teljesítése érdekében szükséges;
  4. b) meghozatalát az Adatkezelőre alkalmazandó olyan uniós vagy tagállami jog teszi lehetővé, amely az érintett jogainak és szabadságainak, valamint jogos érdekeinek védelmét szolgáló megfelelő intézkedéseket is megállapít; vagy
  5. c) az érintett kifejezett hozzájárulásán alapul.
  6. A 2. pont a) és c) pontjában említett esetekben az Adatkezelő köteles megfelelő intézkedéseket tenni az érintett jogainak, szabadságainak és jogos érdekeinek védelme érdekében, ideértve az érintettnek legalább azt a jogát, hogy az Adatkezelő részéről emberi beavatkozást kérjen, álláspontját kifejezze, és a döntéssel szemben kifogást nyújtson be.
  7. A 2. pontban említett döntések nem alapulhatnak a személyes adatoknak a Rendelet 9. cikk (1) bekezdésében említett különleges kategóriáin, kivéve, ha a 9. cikk (2) bekezdésének a) vagy g) pontja alkalmazandó, és az érintett jogainak, szabadságainak és jogos érdekeinek védelme érdekében megfelelő intézkedések megtételére került sor.

(Rendelet 22. cikk)

 

 

Korlátozások

  1. Az Adatkezelőre vagy adatfeldolgozóra alkalmazandó uniós vagy tagállami jog jogalkotási intézkedésekkel korlátozhatja a Rendelet 12–22. cikkben és a 34. cikkben foglalt, valamint a 12–22. cikkben meghatározott jogokkal és kötelezettségekkel összhangban lévő rendelkezései tekintetében az 5. cikkben foglalt jogok és kötelezettségek hatályát, ha a korlátozás tiszteletben tartja az alapvető jogok és szabadságok lényeges tartalmát, valamint az alábbiak védelméhez szükséges és arányos intézkedés egy demokratikus társadalomban:
  2. a) nemzetbiztonság;
  3. b) honvédelem;
  4. c) közbiztonság;
  5. d) bűncselekmények megelőzése, nyomozása, felderítése vagy a vádeljárás lefolytatása, illetve büntetőjogi szankciók végrehajtása, beleértve a közbiztonságot fenyegető veszélyekkel szembeni védelmet és e veszélyek megelőzését;
  6. e) az Unió vagy valamely tagállam egyéb fontos, általános közérdekű célkitűzései, különösen az Unió vagy valamely tagállam fontos gazdasági vagy pénzügyi érdeke, beleértve a monetáris, a költségvetési és az adózási kérdéseket, a népegészségügyet és a szociális biztonságot;
  7. f) a bírói függetlenség és a bírósági eljárások védelme;
  8. g) a szabályozott foglalkozások esetében az etikai vétségek megelőzése, kivizsgálása, felderítése és az ezekkel kapcsolatos eljárások lefolytatása;
  9. h) az a)–e) és a g) pontban említett esetekben – akár alkalmanként – a közhatalmi feladatok ellátásához kapcsolódó ellenőrzési, vizsgálati vagy szabályozási tevékenység;
  10. i) az érintett védelme vagy mások jogainak és szabadságainak védelme;
  11. j) polgári jogi követelések érvényesítése.

 

  1. Az 1. pontban említett jogalkotási intézkedések adott esetben részletes rendelkezéseket tartalmaznak legalább:
  2. a) az adatkezelés céljaira vagy az adatkezelés kategóriáira,
  3. b) a személyes adatok kategóriáira,
  4. c) a bevezetett korlátozások hatályára,
  5. d) a visszaélésre, illetve a jogosulatlan hozzáférésre vagy továbbítás megakadályozását célzó garanciákra,
  6. e) az Adatkezelő meghatározására vagy az Adatkezelők kategóriáinak meghatározására,
  7. f) az adattárolás időtartamára, valamint az alkalmazandó garanciákra, figyelembe véve az adatkezelés vagy az adatkezelési kategóriák jellegét, hatályát és céljait,
  8. g) az érintettek jogait és szabadságait érintő kockázatokra, és
  9. h) az érintettek arra vonatkozó jogára, hogy tájékoztatást kapjanak a korlátozásról, kivéve, ha ez hátrányosan befolyásolhatja a korlátozás célját.

(Rendelet 23. cikk)

 

Az érintett tájékoztatása az adatvédelmi incidensről

 

  1. Ha az adatvédelmi incidens valószínűsíthetően magas kockázattal jár a természetes személyek jogaira és szabadságaira nézve, az Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül tájékoztatja az érintettet az adatvédelmi incidensről.
  2. Az 1. pontban említett, az érintett részére adott tájékoztatásban világosan és közérthetően ismertetni kell az adatvédelmi incidens jellegét, és közölni kell legalább a Rendelet 33. cikk (3) bekezdésének b), c) és d) pontjában említett információkat és intézkedéseket.
  3. Az érintettet nem kell az 1. pontban említettek szerint tájékoztatni, ha a következő feltételek bármelyike teljesül:
  4. a) az Adatkezelő megfelelő technikai és szervezési védelmi intézkedéseket hajtott végre, és ezeket az intézkedéseket az adatvédelmi incidens által érintett adatok tekintetében alkalmazták, különösen azokat az intézkedéseket – mint például a titkosítás alkalmazása –, amelyek a személyes adatokhoz való hozzáférésre fel nem jogosított személyek számára értelmezhetetlenné teszik az adatokat;
  5. b) az Adatkezelő az adatvédelmi incidenst követően olyan további intézkedéseket tett, amelyek biztosítják, hogy az érintett jogaira és szabadságaira jelentett, az 1. pontban említett magas kockázat a továbbiakban valószínűsíthetően nem valósul meg;
  6. c) a tájékoztatás aránytalan erőfeszítést tenne szükségessé. Ilyen esetekben az érintetteket nyilvánosan közzétett információk útján kell tájékoztatni, vagy olyan hasonló intézkedést kell hozni, amely biztosítja az érintettek hasonlóan hatékony tájékoztatását.
  7. Ha az Adatkezelő még nem értesítette az érintettet az adatvédelmi incidensről, a felügyeleti hatóság, miután mérlegelte, hogy az adatvédelmi incidens valószínűsíthetően magas kockázattal jár-e, elrendelheti az érintett tájékoztatását, vagy megállapíthatja a 3. pontban említett feltételek valamelyikének teljesülését.

(Rendelet 34. cikk)

 

A felügyeleti hatóságnál történő panasztételhez való jog

  1. Az egyéb közigazgatási vagy bírósági jogorvoslatok sérelme nélkül, minden érintett jogosult arra, hogy panaszt tegyen egy felügyeleti hatóságnál – különösen a szokásos tartózkodási helye, a munkahelye vagy a feltételezett jogsértés helye szerinti tagállamban –, ha az érintett megítélése szerint a rá vonatkozó személyes adatok kezelése megsérti e rendeletet.
  2. Az a felügyeleti hatóság, amelyhez a panaszt benyújtották, köteles tájékoztatni az ügyfelet a panasszal kapcsolatos eljárási fejleményekről és annak eredményéről, ideértve azt is, hogy a Rendelet 78. cikk alapján az ügyfél jogosult bírósági jogorvoslattal élni.

(Rendelet 77. cikk)

Magyarországon a felügyeleti hatóság a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság. A vonatkozó részletes törvényi rendelkezéseket az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény tartalmazza.

 

 

A felügyeleti hatósággal szembeni hatékony bírósági jogorvoslathoz való jog

  1. Az egyéb közigazgatási vagy nem bírósági útra tartozó jogorvoslatok sérelme nélkül, minden természetes és jogi személy jogosult a hatékony bírósági jogorvoslatra a felügyeleti hatóság rá vonatkozó, jogilag kötelező erejű döntésével szemben.
  2. Az egyéb közigazgatási vagy nem bírósági útra tartozó jogorvoslatok sérelme nélkül, minden érintett jogosult a hatékony bírósági jogorvoslatra, ha a Rendelet 55. vagy 56. cikk alapján illetékes felügyeleti hatóság nem foglalkozik a panasszal, vagy három hónapon belül nem tájékoztatja az érintettet a 77. cikk alapján benyújtott panasszal kapcsolatos eljárási fejleményekről vagy annak eredményéről.
  3. A felügyeleti hatósággal szembeni eljárást a felügyeleti hatóság székhelye szerinti tagállam bírósága előtt kell megindítani.
  4. Ha a felügyeleti hatóság olyan döntése ellen indítanak eljárást, amellyel kapcsolatban az egységességi mechanizmus keretében a Testület előzőleg véleményt bocsátott ki vagy döntést hozott, a felügyeleti hatóság köteles ezt a véleményt vagy döntést a bíróságnak megküldeni.

(Rendelet 78. cikk)

 

 

 

 

 

Az adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval szembeni hatékony bírósági jogorvoslathoz való jog

 

  1. A rendelkezésre álló közigazgatási vagy nem bírósági útra tartozó jogorvoslatok – köztük a felügyeleti hatóságnál történő panasztételhez való, Rendelet 77. cikk szerinti jog – sérelme nélkül, minden érintett hatékony bírósági jogorvoslatra jogosult, ha megítélése szerint a személyes adatainak e rendeletnek nem megfelelő kezelése következtében megsértették az e rendelet szerinti jogait.
  2. Az adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval szembeni eljárást az adatkezelő vagy az adatfeldolgozó tevékenységi helye szerinti tagállam bírósága előtt kell megindítani. Az ilyen eljárás megindítható az érintett szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam bírósága előtt is, kivéve, ha az adatkezelő vagy az adatfeldolgozó valamely tagállamnak a közhatalmi jogkörében eljáró közhatalmi szerve.

(Rendelet 79. cikk)

AZ ÉRINTETT KÉRELMÉNEK ELŐTERJESZTÉSE, AZ ADATKEZELŐ INTÉZKEDÉSEI
  1. Az Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül, de mindenféleképpen a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet a jogai gyakorlására irányuló kérelme nyomán hozott intézkedésekről.
  2. Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő további két hónappal meghosszabbítható. A határidő meghosszabbításáról az Adatkezelő a késedelem okainak megjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet.
  3. Ha az érintett elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, a tájékoztatást lehetőség szerint elektronikus úton kell megadni, kivéve, ha az érintett azt másként kéri.
  4. Ha az Adatkezelő nem tesz intézkedéseket az érintett kérelme nyomán, késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet az intézkedés elmaradásának okairól, valamint arról, hogy az érintett panaszt nyújthat be valamely felügyeleti hatóságnál, és élhet bírósági jogorvoslati jogával.
  5. Az Adatkezelő a Rendelet 13. és 14. cikk szerinti információkat és az érintett jogairól szóló tájékoztatást (Rendelt 15-22. és 34. cikk) és intézkedést díjmentesen biztosítja. Ha az érintett kérelme egyértelműen megalapozatlan vagy – különösen ismétlődő jellege miatt – túlzó, az Adatkezelő, figyelemmel a kért információ vagy tájékoztatás nyújtásával vagy a kért intézkedés meghozatalával járó adminisztratív költségekre:
  6. a) 6.350,- Ft összegű díjat számíthat fel, vagy
  7. b) megtagadhatja a kérelem alapján történő intézkedést.

A kérelem egyértelműen megalapozatlan vagy túlzó jellegének bizonyítása az Adatkezelőt terheli.

  1. Ha az Adatkezelőnek megalapozott kétségei vannak a kérelmet benyújtó természetes személy kilétével kapcsolatban, további, az érintett személyazonosságának megerősítéséhez szükséges információk nyújtását kérheti.
ADATBIZTONSÁG

Az informatikai rendszerek működtetése során a szükséges jogosultságkezelési, belső szervezési és technikai megoldások biztosítjuk, hogy adatai illetéktelen személyek birtokába ne juthasson, illetéktelen személyek az adatokat ne tudják törölni, kimenteni a rendszerből, vagy módosítani. Az adatvédelmi és adatbiztonsági követelményeket érvényre juttatjuk adatfeldolgozóinkkal szemben is. Az esetleges adatvédelmi incidensekről nyilvántartást vezetünk, amennyiben szükséges, a felmerülő incidensekről tájékoztatjuk az érintettet, amennyiben ezt a Rendelet kötelezővé teszi.